11. A Teszlek Süveg dalai
A süveg minden egyes évben egy ceremónia keretében beosztja az újonnan érkezett diákokat a négy házba (Griffendél, Hugrabug, Hollóhát, Mardekár). A ceremónia minden évnyitókor az ünnepi vacsora előtt történik. Az ünnepség kezdetén a Teszlek Süveg egy dalt szaval el a diákoknak. Ron szerint azért, mert csak ekkor van egy kis dolga és év közben (mikor unatkozik) már írja az újabbnál újabb rímeket. A süveg már egy széken áll a tanári asztal előtt (középen) mikor a diákok megérkeznek. Az igazgatóhelyettes sorba rendezi őket, majd egyenként kihívja őket. A gyermekek fejére ráhúzzák a sapkát, aki, ha nem tudja eldönteni, hogy melyik ház is lenne megfelelő a számukra telepatikus úton kapcsolatba lép velük és megkérdezi, hogy hova is szeretnének kerülni (tehát a Teszlek Süveg figyelembe veszi a diákok kívánságát).
Dalok amiket a teszlek Süveg énekel:
Első könyvben:
Kalapok közt keresgélve
Találsz talán szebbet,
De nem hordott még fején a föld
Nálam eszesebbet!
Én vagyok a Teszlek Süveg.
A híres? Naná!
Más sapkákkal ne végy engem
Egy kalap alá!
Én látom, mit senki más:
hogy mit rejt a fejed.
Próbálj fel és menten mondom,
hol van a helyed.
Ha vakmerő vagy, s hősi lelkű,
Házad Griffendél.
Oda csak az kerül, ki
Semmitől se fél.
Hugrabugnak nyájas népe
békés, igazságos.
Oda mész, ha türelmes vagy
S jámbor - ez világos.
A bölcs öreg Hollóhátban
Éles elmék várnak.
Kiknek a tanulás kaland
Oda azok járnak.
Hogyha agyafúrt, s ravasz vagy,
Ne is tekints másra:
A Mardekár való neked.
Ott lelhetsz sok társra.
Hát vegyél fel és ne remegj!
Forog ez az agy!
Bár nincsen mancsom, nálam mégis
Jó kezekben vagy!
Harmadik könyvben:
Újkoromban eltelt már vagy ezer év azóta,
Élt e földön négy nagy mágus; róluk szól e nóta.
Hősi lelkű Griffendél, kit tégas sik nevelt;
Szép Hollóhát ifjúsága zord hegyek közt telt;
Szelíd szívű Hugrabug, kies völgyek lánya;
S ravasz Mardekár hazája erdők ingoványa.
Kell egy mágus-tanház vélte a hőskor négy bölcse.
A Roxfort lett közös álmuk s munkájuk gyümölcse.
Kezdetektől volt egy külön háza mind a négynek,
Hiszen ki-ki más-más virtust tartott fő erénynek.
Bátor szívű ifjak gyűltek Griffendél köré.
Hollóhát az észt helyezte mindenek fölé.
A szorgosokhoz húzott mindig jó Hugrabug szíve.
S a becsvágyók közül került ki Mardekár sok híve.
Egy kérdésre kereste még a négy bölcs a választ:
Holtuk után az ifjaknak házat vajh ki választ?
Griffendél fejéhez kapott, levett róla engem;
észt töltött belém a négy, s ím Teszlek Süveg lettem.
Húzzatok hát fületekre, ne tátsátok szátok!
Megtudjátok menten, melyik ház illik hozzátok!
Ötödik könyvben:
Hajdan mikor új voltam még, négy mágus összeállt,
s eldöntötték, létrehoznak egy varázstanodát,
hol az ifjak hallgathatják oktatóik bölcs szavát,
s továbbíthatják a vének tudásuknak legjavát.
Sokan mondták, nemes a cél, melyért a Négy síkra száll;
nem hitték, hogy valaha is rút viszály közékük áll.
Mély barátság fűzte egybe Griffendélt és Mardekárt;
jóban-rosszban összetartott Hugrabug és Hollóhát.
De jaj, egységük víg napját széthúzásnak bús éje
követte - és erről szól a Teszlek Süveg meséje.
Szólt Mardekár: ,,Az jöjjön, ki mágus szülők gyermeke."
Szólt Hollóhát: ,,Azt tanítsuk, kinek éles az esze."
Szólt Griffendél: ,,Iskolánkba bátor ifjak jöjjenek!"
Szólt Hugrabug: ,,Énelőttem egyenlő minden gyerek."
Véleményük különbözött, össze mégse vesztek.
Eldöntötték, mindannyian felelősek lesznek
egy-egy házért, mely az övék: így Mardekár; teszem azt,
magához hívhatott minden tiszta vérűt és ravaszt.
Hollóhátnál az okosok hasznát látták eszüknek;
bátor lelkű társaik meg Griffendélhez kerültek.
Hugrabughoz ment a többi. De akkoriban még
négy hű barát volt a négy ház, szent volt a szövetség.
Sok-sok évig honolt béke köztük, s egyetértés;
Mígnem végül kapzsi becsvágy, sima szó, kísértés
Egymás ellen fordította a négy büszke házat,
és közöttük féltékenység, gyűlölködés támadt.
Egy ideig már-már úgy tűnt a Roxfortnak vége -
hiszen barát barátnak lett esküdt ellensége.
Végül aztán egyik reggel elment a vén Mardekár;
és az ádáz tusa nyomban véget is ért; haj, de már
nem lett újra egy, mi egy volt, s négy házunk azóta
bús emlékét őrzi annak, mit elsírt e nóta.
Így eshetett, hogy megkaptam kényszer szülte posztomat.
Kár, hogy ami egyben teljes, négybe épp én osztom azt.
Dalomba pár újabb strófát azért szövök ma bele,
mert, bár elvégzem a munkám, sejtem, kárt teszek vele.
Régi bűbáj kötelez rá, hogy betöltsem tisztemet,
de oldom, mit kötni kéne - s ebből, félek, baj lehet.
Éber szemmel lássátok meg mind a baljós jeleket!
Veszély les ránk! Ártó szándék, zord ellenség fenyeget!
Egység kell most, összefogás; ha széthúzunk, elveszünk ...
És most jöjjön a beosztás. Essünk túl rajta, gyerünk!
|